Kínai piactér és utcák

*Kicsit ki kellett már szakadnom a sivár mindennapi életből amit élek.Most, hogy visszatértem annyi év után most újra lehetőségem van felmérni New York csodás helyeit.Régebben amikor még gyerek voltam sokat jártunk ide, édesanyám gyakran vásárolt kínai füveket, porcelánokat.Szép emlékek fűznek ehhez a helyhez, de minden változik, ez is kicsit modernebb lett,új árusok új portékájával. Igen(...) az emberek megöregszenek és meghalnak de én mindig ugyan ilyen maradok. Nem volt semmi konkrét szándékom, csak felakartam mérni mi változott és mi maradt meg. Ahogy sétáltam az egymás után felsorakozó árusok mellett kicsit furcsán éreztem magam. Egy öreg kínai hölgy ült a portékája mögött, rápillantottam és belegondolta, hogy ez a nő mennyi mindent megélhetett már és még mindig itt van.Nem akartam feltűnni neki így hamar továbbhaladtam.A rengeteg turista és járókelő között elég másnak éreztem magam. Nem voltam valami éhes, de ha egy kósza desszert erre járna nem hagynám ki.Sorra néztem az embereket ahogy vásárolnak, beszélgetnek, szépen lassú lépésekkel haladtam tovább. Gondoltam veszek valami a Mesteremnek, így hát bementem Khai Wong gyógynövény és ajándékboltjába körülnézni. Tudtam, hogy itt mindig lehet találni valamit ami kincset ér.Az idős eladó biztos meg ismert, hisz amikor meglátott sunyin rám kacsintott és ezt mondta: "Jobb a földön járni, mint alatta feküdni." Aztán odament az egyik kis asztalkához és egy kínai írásjeles medált nyomott a kezembe. Nem értettem mit jelenthet az írás, utána egy-két ritka gyógyfüvet összegyűjtöttem, olyanokat amik a Nelapsiknak nagyon hasznosak, és ezt talán csak én tudtam.Fizettem és utána kiléptem az utcára. Éreztem, hogy nem vagyok én olyan egyedül itt. Voltak itt más lények is de most nem volt kedvem se harcolni se akár csak összetűzésbe kerülni senkivel.Így hát fogtam magam elindultam a Shanghai Coffee & Restaurant felé.

* Tettem egy lépést aztán megálltam. Szemöldökömet összehúztem és a tömeget figyeltem... végigmértem az összes halandót, de nem láttam semmi olyasmit ami érdekelt volna, csak pár vámpírt akik a megfelelő alkalomra lesnek egy ilyen vásár legfinomabb falatjainak elkapására... Vámpírok...Ha jól esik nekik akkor egyenek valakiből, most aztán nem érdekel semmilyen más vérszívó... Oldalra néztem és indultam tovább pár lépés után sikeresen belém botlott egy férfi. Remek!...Egy elefántcsorda nem akar véletlenül átmenni rajtam?? Magamban szidtam ezt a helyzetet de arcomon semmi sem látszott csak egy mosoly és persze a humanista 'Semmi baj, ilyen megesik' arckifejezés. Vettem egy kisebb de mély levegőt, hogy megérezzem ember e ez a férfi. És hát nem voltam benne biztos, de az érzékszerveim azt állították, hogy ez csak egy halandó... *
-Nem történt semmi...
*Meggyőző mosolyt festetem magamra. Hajamat megigazítottam, mint egy ilyen helyzetben szokták a lányok... és biccentettem egyet.*
~ A sors egy ígéretes játékot küldött nekem? Milyen megtisztelő...ez érdekes lesz.~
-Az én hibám volt! Sose nézek az orrom elé... ne haragudjon!
*Szabadkoztam...nem hagyok ki egy ilyen lehetőséget... Igézően a férfira mosolyogtam, általában ilyenkor az szokott következni, hogy megyünk tovább a dolgunkra...de nem hagyhattam. Érdekelt, hogy milyen lehet a férfi...vére. Megköszörültem a torkom, láttam, hogy a férfi már menne tovább...*
-Esetleg kiengesztelhetlek egy ebéddel?
*Inkább elhagytam a magázódást és letegeztem, hisz a korunk nagyjából ugyanannyi lehetett, nem tartottam szükségesnek itt az efféle formalitásokat. Fejemmel az étterem felé fordultam és reméltem, hogy nem utasít vissza a férfi.*

*Kicsit meglepődtem a válaszon. Visszautasít engem valaki? Esélytelen, hogy ez megtörténjen erre az orrom előtt mondanak nekem nemet. Meglepődésem talán arcomra is kiült, erőm és befolyásomnak köszönhetően senki nem mondhat nekem ellen. Mindegy. De nem!...Hogyhogy rá nem vagyok hatással? Hisz csak egy ember. Vagy lehet, hogy több annál? Huhh. Nehéz kérdés, de nem fogom magam felidegesíteni. De most hogyan tovább? Meri vagy nem meri? Játszunk akkor így...Visszakozik, de vajon azért mert gyáva, vagy mert több mint aminek mutatja magát. Nem vagyok buta, de olyan tapasztalt sem.*
-Ugyan! Akkor csak megiszunk egy finom teát. A kínai a legjobb!
*Ajánlottam fel, nem baj, tekintsen úgy rám mint egy gyámoltalan törékeny kis gerlicére, nem kell tudnia, milyen erős is tudok lenni olyan helyzetekben amikben az ember nem is várná.Arcomon mosoly tündöklött, és egy csipetnyi flörtöltést is bevetettem. Én merem, ez nem kérdés...de vajon ez a titokzatos idegen meri-e? Vagy sarkon fordul és megfutamodik.*